Vida Beni mindent vitt a Kakucsringen!

Ismét jó hírrel jelentkezhetünk, hiszen megrendezésre került a Gokart Talent Cup 2. fordulója a Kakucsringen. A pálya adottságairól tudni kell, hogy másfajta aszfalt fedi mint a hagyományos "fekete" aszfaltozású versenypályákat, ezért kimondottan nehéz tapadást találni rajta...

 

Vida Beni mindent vitt!

Ismét jó hírrel jelentkezhetünk, hiszen megrendezésre került a Gokart Talent Cup 2. fordulója a Kakucsringen.
A pálya adottságairól tudni kell, hogy másfajta aszfalt fedi mint a hagyományos "fekete" aszfaltozású versenypályákat, ezért kimondottan nehéz tapadást találni rajta.
Ebből kiindulva Beni versenycsapatával, a CRG Team Hungary-vel nekiláttak a felkészülésnek, ami két délutánt és összesen több mint 270 kört jelentett versenytempóban.

A kitartó munkának pedig meg is lett a gyümölcse, hiszen Beni az időmérőn pole pozíciót futott!
Ennek megfelelően az első versenyt a rajtrács éléről kezdhette.

 

img20180422085643.jpg 

 

Jól sikerült elrajtolni, meg is tudta őrizni a pozícióját majd apró, de folyamatos léptekkel el tudott szakadni az üldözőitől, így elsőként intette le a kockás zászló.
A második versenyen, aminek a rajtsorrendjét az első verseny végeredménye határozta meg, Beni szintén az élről rajtolhatott.
A verseny első felében komoly nyomás alá helyezték a jóval tapasztaltabb versenytársak, volt egy előzési kísérlet is az üldözőjétől, de Beni megtartotta hidegvérét és kivédekezte az agresszívnak mondható támadásokat.
Ezután picit növelni tudott a tempón és megnyerte a második versenyt is.

 

img20180422090737.jpg 

 

Sikeres versenyhétvégén van túl a kis versenyzőnk amiért szívből gratulálunk, hiszen keményen megdolgozott érte!
A munka azonban nem áll meg, mert következik a 3. forduló Június 2-án az ausztriai Bruckban!

 

A következő versenyhétvégéig: Hajrá Beni!!!